Hordozni az életet a születésig

A születés hete van. És épp most olvasok egy könyvet, ami nagyon tetszik: Anita Diamant The Red Tent (A vörös sátor), amelynek a kerettörténete Jákob lányának az életét meséli. Sok kritikával fogadták a könyvet keresztény körökben, mert a bibliai részlethez nem ragaszkodik szóról szóra, kiszínezi a szereplőket, nagyon is emberivé formálja. A fő vonala a könyvnek a nőiesség, hogyan élhették meg az akkori nők a menstruációt, a poligámiát, a hétköznapi teendőket, a szülést és a meddőséget. 

Nagyon tetszik, az ahogy megközelíti a havi vérzést, és itt idéznék a könyvből: 

"A vörös sátorban, ahol a napok úgy folynak mint egy szelíd csermely, az asszonyok, akiknek testét elárasztja Innana áldása, megtisztulva ezáltal az elmúlt hónap halálától, testükben készülve arra, hogy befogadják az elkövetkező hónap életét, hálát adnak-hálát a megpihenésért, az újraépülésért. És hálát adnak annak a tudásnak a birtoklásáért, hogy az élet fakad fel a lábaik közül, és ez az élet vér árán születik." Az a szépség, hogy a nőiesség, erő, életerő, életforrás, nem szégyenforrás. És hogy ezt a nők ünnepelik, közösen megállnak minden hónapban, és hálát adnak az életért, pont akkor amikor a legtörékenyebbek.

És még találtam valamit, ez is születés, egy idézet Reiner Maria Rilketől: "Mindent ki kell hordoznunk, mielőtt megszüljük. Hagynunk kell minden benyomást, egy érzés minden csíráját egészen önmagában, a homályban, a kimondhatatlanban, az öntudatlanban, a saját értelmünk számára elérhetetlenben beteljesedni, s mély alázattal és türelemmel kell várnunk egy új világosság életrehozásának óráját: egyedül ez nevezhető művészi életnek, a dolgok megértésében és az alkotásban.

(Dylan Guest alkotása)
Itt nincsen időméricskélés, itt nem számít egy év, és tíz év semmi. Művésznek lenni annyit jelent: nem méregetni és nem számlálni; érni, mint a fa, amely nem sürgeti nedveit s tavaszi viharokban vigaszosan áll, nem félve attól, hogy a nyár ezután nem is jöhet el. Bizonyosan eljön. De csak a türelmesekhez, akik úgy élnek, mintha az örökkévalóság lenne előttük, oly gondtalan csendben és messzire nézve. Naponta újra tanulom, tanulom fájdalmak között, melyeknek hálás vagyok: minden a türelem!"   (http://levelekegyfiatalkoltohoz.blogspot.ro/)

Ennél többet már nem is mondhatok :)