Számomra egyrészt azért lett fontos ez az idézet, mert lenyűgöz, hogy a Jóisten mennyire
Vajon engem hogyan szólít meg, hogyan hív a Jóisten?
Ezt sokáig nem értettem. Illetve azt nem értettem, hogy miért van az, hogy vannak különleges emberek, mint pl. a Szentírásból Sámuel, akiket az Isten nevükön nevez, felkölt álmukból, de engem nem szólít meg. Aztán egy keresztény önismereti kurzus alkalmával rájöttem, hogy mi az a két mondat, amit a lényem legmélyén vágynék hallani: "Értékes vagy." és "Áldott vagy, téged küldelek." E két mondat köré épül fel a személyiségem, az ahogyan érzékelem a szeretetet, és ami miatt sebezhető is vagyok. Mindannyiunknak megvan ez a két mondata. Ez a felfedezés azért volt érdekes, mert megértettem, hogy miért vonzódok bizonyos emberekhez (tőlük nem pont így megfogalmazva, de hallottam ezeket a mondatokat), és miért nehéz másokkal kapcsolatban lennem (mert tőlük vagy nem hallottam ezeket a mondatokat, vagy épp megkérdőjelezték ezen mondatok létjogosultságát).
A hivatástisztázásom pedig azzal kezdődött, hogy hogyan tudom ezeket a mondatokat a Jóistentől hallani, milyen az az imádság, ahol ezt hallom, és ki az a Jóisten, aki ilyeneket mond? Lehet-e egyáltalán olyat kérni a Jóistentől, hogy hadd mondja nekem ezeket a mondatokat? Hol van a Szentírásban ilyen jelenet? És amikor megtaláltam, meghallottam ezeket, akkor azt kezdtem figyelni, hogy ez engem mire késztet, mit vált ki belőlem?
Hadd hozzam az egyik kedves jelenetet: az angyal és Mária (Jézus anyja) találkozását. Annyiszor elmondjuk a Rózsafűzér imádkozásakor, most kicsit vegyük sorra, lassan, mintha mi lennénk Mária, akit megszólít a Jóisten (mert az angyal mindig a Jóisten jelenlétét jelzi):
"-Üdvözlégy, Mária!" - néven nevez a Jóisten, lehet, hogy a nevemet mondja, de ha jobban szeretném mondhatja azt is, hogy gyermekem, kedvesem, fiacskám, lánykám.....
"-Kegyelemmel teljes."- a kegyelem azt jelenti a Jóisten ingyenes ajándéka. Milyen ajándékokra vágyok, milyen tulajdonságokra, erényekre? Illetve ami már megvan, abban mennyire vagyok teljes, kiteljesedett?
"-Az Úr veled van." - ezzel mit tudok kezdeni? Számomra mennyire fontos, hogy a Jóisten közel legyen? Vagy elég, hogy tudom, létezik, van? Vágyom-e arra, hogy tapasztaljam a jelenlétét? Hogy tudjam, nem egyedül cipelem az életem súlyát, sőt a másokét sem? Hogy olyan közel van a Jóisten, mint a lélegzetem?
"Áldott vagy te az asszonyok között." - mi az én élethelyzetem most? Érzem abban az áldást, hogy valaki abban kívánja nekem a jót? (áldást adni, azt jelenti, kívánom a másik életébe a jót, a többet) Hogy nekem is van létjogosultságom ott állni az "asszonyok" között, hogy semmivel sem vagyok kevesebb?
"És áldott a te méhednek gyümölcs, Jézus." - ez a legnehezebb rész: Mária nagyon vágyhatott valamire, mint ahogy a tél végén várjuk az új tavaszt, az új életet, ebben benne volt az ő lénye, ezzel a vággyal álmodott, ez volt az ami igazán foglalkoztatta, ami igazán lázba hozta, ami az életet, a nagyobb reményt hordozta. És erre azt mondja a Jóisten, hogy jó, hogy lehet, mert nagyon jó. És nem csak Máriának lesz ez jó, hanem a közösség hasznára is lesz. Mi lehet az én életemben ez a picinyke Jézus-darab?
Talán Mária válasza segíthet (ami csak később hangzik el, Erzsébettel találkozva szakad föl Máriából): "Magasztalja lelkem az Urat, mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóját, íme ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék."
A hivatás tehát számomra a válaszadás: a Jóisten válasza, az én nagyon mély álmaimra, vágyaimra, hogy ezeket milyen formában élhetem meg. Egy apróság azonban van: egy picit szimbolikusan a hivatás olyan mint egy virágmag, és az én vágyam az, hogy ez egy gyönyörű virággá növekedjen, és hát hasznára váljon az embereknek. Amikor hivatásomról álmodtam, sokszor elképzeltem, hogy milyen szép is lesz, ha a virágomat a legszebb vázába rakják és mindenki gyönyörködik benne. De lehet, hogy a váza eltörik. Sőt az is lehet, hogy nem is való vázába az én virágom, csak látom, hogy másoknak ez milyen jól bevált. Ne ragaszkodjak túlságosan a "vázákhoz". Aztán meg, az is megeshet, hogy az én virágom egy kicsit szúrós virág.... ismernem kell a tüskéimet, a rózsa nem lenne rózsa a tüskéi nélkül, de nem várhatja el, hogy úgy szedjenek csokrot belőle mint a gyermekláncfűből.
Vajon én milyen virág vagyok? Mi kell ahhoz, hogy a legszebben pompázzak? És vajon hogy vagyok a leginkább hasznos?
Ezt sokáig nem értettem. Illetve azt nem értettem, hogy miért van az, hogy vannak különleges emberek, mint pl. a Szentírásból Sámuel, akiket az Isten nevükön nevez, felkölt álmukból, de engem nem szólít meg. Aztán egy keresztény önismereti kurzus alkalmával rájöttem, hogy mi az a két mondat, amit a lényem legmélyén vágynék hallani: "Értékes vagy." és "Áldott vagy, téged küldelek." E két mondat köré épül fel a személyiségem, az ahogyan érzékelem a szeretetet, és ami miatt sebezhető is vagyok. Mindannyiunknak megvan ez a két mondata. Ez a felfedezés azért volt érdekes, mert megértettem, hogy miért vonzódok bizonyos emberekhez (tőlük nem pont így megfogalmazva, de hallottam ezeket a mondatokat), és miért nehéz másokkal kapcsolatban lennem (mert tőlük vagy nem hallottam ezeket a mondatokat, vagy épp megkérdőjelezték ezen mondatok létjogosultságát).
A hivatástisztázásom pedig azzal kezdődött, hogy hogyan tudom ezeket a mondatokat a Jóistentől hallani, milyen az az imádság, ahol ezt hallom, és ki az a Jóisten, aki ilyeneket mond? Lehet-e egyáltalán olyat kérni a Jóistentől, hogy hadd mondja nekem ezeket a mondatokat? Hol van a Szentírásban ilyen jelenet? És amikor megtaláltam, meghallottam ezeket, akkor azt kezdtem figyelni, hogy ez engem mire késztet, mit vált ki belőlem?
Hadd hozzam az egyik kedves jelenetet: az angyal és Mária (Jézus anyja) találkozását. Annyiszor elmondjuk a Rózsafűzér imádkozásakor, most kicsit vegyük sorra, lassan, mintha mi lennénk Mária, akit megszólít a Jóisten (mert az angyal mindig a Jóisten jelenlétét jelzi):
"-Üdvözlégy, Mária!" - néven nevez a Jóisten, lehet, hogy a nevemet mondja, de ha jobban szeretném mondhatja azt is, hogy gyermekem, kedvesem, fiacskám, lánykám.....
"-Kegyelemmel teljes."- a kegyelem azt jelenti a Jóisten ingyenes ajándéka. Milyen ajándékokra vágyok, milyen tulajdonságokra, erényekre? Illetve ami már megvan, abban mennyire vagyok teljes, kiteljesedett?
"-Az Úr veled van." - ezzel mit tudok kezdeni? Számomra mennyire fontos, hogy a Jóisten közel legyen? Vagy elég, hogy tudom, létezik, van? Vágyom-e arra, hogy tapasztaljam a jelenlétét? Hogy tudjam, nem egyedül cipelem az életem súlyát, sőt a másokét sem? Hogy olyan közel van a Jóisten, mint a lélegzetem?
"Áldott vagy te az asszonyok között." - mi az én élethelyzetem most? Érzem abban az áldást, hogy valaki abban kívánja nekem a jót? (áldást adni, azt jelenti, kívánom a másik életébe a jót, a többet) Hogy nekem is van létjogosultságom ott állni az "asszonyok" között, hogy semmivel sem vagyok kevesebb?
"És áldott a te méhednek gyümölcs, Jézus." - ez a legnehezebb rész: Mária nagyon vágyhatott valamire, mint ahogy a tél végén várjuk az új tavaszt, az új életet, ebben benne volt az ő lénye, ezzel a vággyal álmodott, ez volt az ami igazán foglalkoztatta, ami igazán lázba hozta, ami az életet, a nagyobb reményt hordozta. És erre azt mondja a Jóisten, hogy jó, hogy lehet, mert nagyon jó. És nem csak Máriának lesz ez jó, hanem a közösség hasznára is lesz. Mi lehet az én életemben ez a picinyke Jézus-darab?
Talán Mária válasza segíthet (ami csak később hangzik el, Erzsébettel találkozva szakad föl Máriából): "Magasztalja lelkem az Urat, mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóját, íme ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék."
Vajon én milyen virág vagyok? Mi kell ahhoz, hogy a legszebben pompázzak? És vajon hogy vagyok a leginkább hasznos?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése