Nyitány

     Messzire kerülve, és a kommunikációs lehetőségek szűkebbre kereteződése kierősítette bennem, hogy van egy pár fontos ember az életemben, és szeretném, ha a 3 hónap alatt is tudnánk egymásról. Ugyanakkor, rájöttem, hogy az elmúlt időben keveset osztottam meg magamból. Ezért jöhetett annak a vágya, hogy blogba mondjam szegedi kalandjaimat. Így mesélném magam, s azt ahogy járjuk a Jóistennel a szegedi utakat.

Az előkészületek: miért éppen a szegedi gyermek onkológia? A tavasz folyamán az ignáci döntési folyamattal (majd később, vagy ha bárkit érdekelne, szívesen elmesélem) az erősödött ki, hogy vágynék arra, hogy olyan helyen gyakorlatozzak, ahol haldoklókkal, a halál lehetőségétől megriadtakkal találkozhatok. Ez azt hiszem a tanatológia konferencia hatása volt, mert akkor azt éreztem, hogy nekem meg kell értenem, hogy lehetnek a haldoklókkal dolgozó előadók olyan derősek, nyitottak, alázatosak. Aztán meg a TDK után éreztem, hogy szakmailag is szeretnék feljődni, jó lenne olyat csinálni, olyanban elmerülni, ami hosszútávra is érdekel. És ami szintén nagyon fontos volt, hogy lelkigondozást is tanulhassak, leshessek. És hát így lett Szeged a nyertes: gyermekonkológia, ahol van állandó alkalmazásban lelkigondozó.

Természetesen már otthon tudtam, hogy Szegednek meglesz a maga nehézsége, utol is ért a félelem: hogy egyedül leszek, az ismerősök Pestre mennek, hogy hát a gyermekonkológia húzós lehet, hogy lesz-e emberem? Lesznek-e kapcsolataim? Meg tudok-e állni a lábamon? És a félelmeimet tetőzte, hogy egy lelkileg nehéz időszak volt május és június, és jött a kísértés, hogy a reszkető lábú hívő milyen példát mutat majd? Ez a vigasztalanság jele, ami a Jóistentől elfele visz-vihet: bizalmatlanság, elbátortalanodás, lemondás,bizonyítani akarás. És akkor hogyan tovább ilyenkor? Ignác tanácsa, hogy a kísértéskor mondjuk azt, hogy „Nem miattad kezdtem el, nem miattad fogom abbahagyni!” És én is felkerestem az imanaplómból, hogy mi volt az az erős, életigenlő vágy, amit megimádkoztam, és éreztem, hogy igen, ez még mindig ugyanolyan fontos, és bele lehet menni. És egy kis részlet a naplómból, amit jól esett újraolvasni indulás előtt (a bejegyzés ápr. 8-án történt): „Hogy bármit tanulok is nem lesz elpazarolt idő. Olyasmit tanulok majd, aminek szereplenie kell az életemben. Nyitottsággal és nagylalkűséggel szeretnék Szegedre érkezni, hogy minden ami ott vár, jöhet, sőt örülhetek neki.”