Két eskü között

Vasárnap van. Pénteken volt a kicsengetésünk, az ünnepélyes zárása az egyetemnek, elmondtuk az orvosi esküt, amit "ünnepélyesen, szabadon tettem, és becsületemre fogadtam". Ma este pedig a Te Deum, Évzáró szentmisénk lesz, amiben a végzősök különös figyelmet kapnak, és majd az Oltáriszentség előtt ismét elmondjuk az esküt, s végén hozzátesszük: "Isten engem úgy segéljen!"

Hogyan is lehetne másként bármit is ígérni, hogy a másik ember testi, lelki jólétét szolgálom, ha abban nem segít majd a Jóisten, hogy a betegekhez megkülönböztetés nélkül fordulok, akkor is, ha tisztességtelen dolgokat művel, akkor is ha megbánt? Hogy tanítóimnak és kollégáimnak megadom a tiszteletet, akkor is ha nem találom méltónak viselkedésüket? Egy ember erre nem képes, egyedül nem. S akkor hogy lehet elindulni ezen az úton? 

Van egy ilyen mondat is az eskü szövegében, hogy "Védeni az életet a fogantatás pillanatától." Az életét védeni, tisztelni, megőrizni: első sorban azt hiszem saját magamban. Minden körülmények között megkeresni azt, amitől még mindig lesz életkedvem, ami arra tud késztetni, hogy rácsodálkozzak a szépre, talán ha naponta hálát tudok majd adni a saját életemért, hogy létezem, az segíthet. És ha meg tudom őrizni azt a vágyat, hogy felfedezzem a másikban is az életet, a többet, a jót, az embert, akkor talán túl tudok billenni a gyengeségeken, a sajátjaimon is. S imám az lesz, hogy az Élet istene adja meg nekem a szemet, fület, szívet, hogy Őt keressem mindenkiben. S tényleg csak marad, hogy bízzak abban, hogy Ő megőrzi bennem ezt a vágyat, mint ahogy a mai evangéliumban olvastam: ,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban."  (Mk 4,26-34)

Hadd idézzem egyik tanáromat: "Nagyon kemény dolog az Isten előtt esküt tenni, előtte, aki minden helyzetben kristálytisztán látja nemcsak a cselekedeteimet, hanem a gondolataimat, indítékaimat is (nyilván sokkal tisztábban mint ahogy az ember magát láthatja, vagy akár láttatja). Ugyanakkor a Neki és előtte tett eskü ereje és öröme az, hogy egyúttal végérvényesen bevontam Istent is a mindennapjaimba (azaz megoszlik a teher, többé nem vagyok egyedül a hivatásban, a felelősségben)." Hát ezzel a bizalommal szeretnék továbbmenni.