"Qui sommes nous les Auxiliatrices?"

"Kik vagyunk mi Segítő Nővérek?" - ez a francia nővértársaink ez évi brossúrájának a címe. Engem pedig még néhány hónappal ezelőtt kértek fel, hogy írjak arról, mit is jelent számomra Segítő Nővérnek lenni.

A kérdésre egyelőre nincs válaszom. Élek. Élem a Segítő Nővéri életet. Volt bennem egy vágy, volt egy önátadás, egy picike mag megfogant bennem. S szépen csendben növekszik. Én közben munkába járok, felveszem az orvosi köpenyem. Különben is Momo (Michael Ende regényhőse) azt mondta, hogy a szavaknak meg kell nőniük :)


Addig is lefordítottam egy rövid szöveget, ma ünnepeltük a rendünk alapításának évfordulóját. De jó, hogy van, aki szavakba öntötte mindazt a gazdagságot, amit én is megsejtettem. Ünnepeljetek velünk ti is!

Tegnap és ma meséje

Egy nap, egymagában üldögélve

egy karizma beszélt fennhangon...

szerencséjére valaki épp meghallotta...

Hallgassátok csak,

lehet, hogy ráismertek...

Az én karizmámban ott a szív.

Ki akarja óvni azt?

Én! – kiált fel a kislány.

Az én karizmámban ott a test.

Ki akar  benne megtestesülnii?

Én! – dalolja a kislány.

Az én karizmámban ott a tűz.

Ki akar e lángokon osztozni?

Én! – táncolja a kislány.

Az én karizmámban ott vannak, akik távol maradnak.

Ki akarja felkutatni őket?

Én! – tüsténkedik a kislány.

Az én karizmámban ott az Eukarisztia.

Ki éhes?

Én! – kéri a kislány.

Az én karizmámban ott a horizont.

Ki akar oda merészkedni?

Én! – jelentkezik a kislány.

Az én karizmámban ott a remény.

Ki vállalkozik arra, hogy várjon?

Én! – sóhajt a kislány.

Az én karizmámban ott a csend.

Ki akarja meghallani azt?

Én! – suttogja a kislány.

Körülötte a világ elcsodálkozik, mert ahogy a kislány nőttön-nő,úgy nő vele együtt a karizma... Addig-addig nő, a kislány mindinkább terjeszti, mígnem egy nap már nem lehet visszatartani... s egyszer csak a „mi karizmánk” lesz, a „mi Segítő Nővéri testünk”.

(Brouchure Auxiliatrice – 2007)