Vasárnap van. Pénteken volt a kicsengetésünk, az ünnepélyes zárása az egyetemnek, elmondtuk az orvosi esküt, amit "ünnepélyesen, szabadon tettem, és becsületemre fogadtam". Ma este pedig a Te Deum, Évzáró szentmisénk lesz, amiben a végzősök különös figyelmet kapnak, és majd az Oltáriszentség előtt ismét elmondjuk az esküt, s végén hozzátesszük: "Isten engem úgy segéljen!"
Hogyan is lehetne másként bármit is ígérni, hogy a másik ember testi, lelki jólétét szolgálom, ha abban nem segít majd a Jóisten, hogy a betegekhez megkülönböztetés nélkül fordulok, akkor is, ha tisztességtelen dolgokat művel, akkor is ha megbánt? Hogy tanítóimnak és kollégáimnak megadom a tiszteletet, akkor is ha nem találom méltónak viselkedésüket? Egy ember erre nem képes, egyedül nem. S akkor hogy lehet elindulni ezen az úton?
